Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CullenékHáza

cullen_house.jpg

A ház Forkson kívül van, az erdő közepén. A pár mérföldes bevezető út jelöletlen és kezeletlen (sem aszfalt, sem kő, se semmi). A ház előtt egy tisztáson hat ősi cédrusfa áll, melyek szerteágazó lombjaikkal egy egész holdalt terítenek be. A ház három szintes, a földszintet egy széles tornác öleli körbe, homlokzata fehérre festett. Méltóságteljes benyomást nyújt, körülbelül száz éves és hallani a közeli folyó hangját. A bejárati ajtó egy hatalmas térre nyílik, mely valaha több szobából állhatott. A válaszfalakat eltávolították, így alakítva ki a hatalmas teret. A déli homlokzatot teljesen üveg borítja, ahonnan a folyóra is rálátni. Ennek köszönhetően a ház igen világos, melyet kiemel továbbá a falak színe is. A belmagasság igen nagy, a padlót fehér hajópadlóval burkolták, a falak is ugyanebben a színben pompáznak. Az egyik falon alig észrevehető biztonsági tábla van, amelyet beüzemelve áthatolhatatlanná tehetik az üveg falakat. A bejárai ajtótól balra emelt padlószinten egy hatalmas zongora áll. Az emelvény mögötti ajtó a konyhába vezet, amelyből az étkező nyílik. Az étkező maga nincs lezárva a ház többi részétől, csupán egy szépen ívelő válaszfal szeparálja el a nappalitól. Ezen a falon egy hatalmas plazma tévé van, amely mellett több számítógép is található. A tévé előtt sok elemből álló ülőgarnitúra van. A földszinten, a lépcső alatt található még egy dolgozó és egy fürdőszoba is. A szoba nyugati részében egy széles, masszív lépcsőkar áll, melynek korlátja finom fogású.

 

Az emeleten, a lépcső tetejétől kiindulva egy hosszú folyosó helyezkedik el. Mézszínű fával burkolták mind a padlót, mind a falakat. Ezen a szinten van Rosalie, Emmett és Alice szobája valamint Carlisle dolgozószobája egy kisebb könyvtárszobával, amelyek egyébként az étkező felett vannak, a ház nyugati oldalán. A dolgozószobából nyílik Esme kisebb munka szobája. Carlisle dolgozójában egy mahagóni íróasztal és egy bőrszék van. A falakat festmények borítják, közölük több Carlisle életének néhány momentumát mutatja be. Rosalie és Emmett szobája (a nappali felett) egy hatalmas L alakú helyiség, melynek egyik végében egy fürdőszoba áll, a másikban pedig egy hasonlóan nagy gardrób. Ők is részesülnek az üvegfalból. Alice szobája közös Jasperrel, de (Ezt Stephenie Meyer magyarázta el) mióta Alice teljesen kisajátította azt a maga számára, Jasper pedig sok időt tölt a saját dolgozószobájában (amely egyébként egybenyílik sajátjukkal), mindenki úgy tekint erre a helyiségre, mint Alice szobája. Jasper dolgozója szomszédos Rosalie és Emmett gardróbjával. Az ő szobájuk a bejárati ajtó és a zongora felett van. A fürdőszobájuk és a gardróbjuk a konyha feletti részre esik. A fürdőszoba egyébként akkora mint másnál a hálószoba.

A legfelső emeleten szintén egy faborítású folyosó fut végig. A tér nagy részét azonban egy „könyvtár” féleség foglalja el. Stephenie Meyer így írta le: Itt űzik azokat a dolgokat, amelyek gyakorlatilag illegálisak: okirat hamisítás, számítógép hekkelés és más kétes dolgok. Edward szobája leghátul van, az utolsó ajtó nyílik oda. Délre néz, közvetlen Rosalie és Emmett szobája fölött van, de az ő szobája négyszögletű. Neki is faltól falig ablaka van, amelyen keresztül gyönyörű a kilátás. Az ő gardróbja és fürdője a szoba távolabbi felében van, közel az ajtóhoz. A szoba nyugati falát teljesen beborítják a CD-k százait tartó polcok, és ott a sarokban található még egy igen komolynak tűnő zenei stúdió berendezés. A ház többi rézével ellentétben Edward szobájában nem a fehér szín az uralkodó. Nincs ágya, csak egy hatalmas fekete bőr kanapé, egy vastag aranyszínű szőnyeg, a falakat pedig csupán egy árnyalattal sötétebb, nehéz anyagok borítják. Közelebb a lépcsőhöz található Esme és Carlisle hálószobája. Alattuk Rosalie és Emmett gardróbja, illetve Jasper dolgozója van. Nekik is saját gardróbjuk és fürdőszobájuk van, amelyek az ajtótál távolabbi oldalon helyezkednek el. Van pincéjük is, ahol tiltott dolgokat raktároznak. Csupa olyan dolgot, amelyekhez szinte lehetetlen hozzájutni, ha nem vagy vámpír.